Závaczki Dániel – Gyerekkorom

Akkor még azt hittem,
hogy ami leesett a fáról
az nem olyan finom.
Anyu mondta tegyek a kosárba
egy olyan piros pöttyöset
én meg hagyom.
Ő tudja mit kezdjen ezzel
tudja milyen ha valakit
fiaként tisztel.
Akkor még azt hittem
hogy ami leesett a fáról
az nem olyan finom.
Mondom neki:
Anyu csinálj már olyan,
tudod olyan, édes savanyút.
Akkor már tudtam úgy szeret
ahogy a templomban
a pap, a bort.
Papa bort öntött ki magának aztán
ráengedett szódavizet és
úgy tűnt el a hab utána
ahogy anyu számlájáról
a fizetés.
Akkor még azt hittem,
hogy ami leesett a fáról
az nem olyan finom.
Ő már tudta, jól csinálja,
hiába kihat az egész a fiára.
Szemben meg háromgyerekes
kétszülős családok laktak és
tengődtek folyton
sose volt merszem túldramatizálni
a dolgot.
Aztán meg írtam egy tragédiát
egy olyan társszerző oldalán,
akivel robotfényt űztünk
szerelmeink, szeretteink vonalán.
Aztán meg hirtelen az egészből
úttesten találtam magam.
Sok volt nekem akkor a jóból
de volt más aki úgy hiszi boldogan
számoltam hány csillag van az égen,
remélem te is.
Akkor kezdtem el csemegézni
lehulott, zamatos gyümölcsből.
Akkor már elhittem hogy
ami leesett a fáról
az is olyan finom.
Aztán meg lehúzták a redőnyt
a Nap sugarait kizárták.
És aztán elhitték
amit nem akartak,
hogy végleg lezárták.
Akkor még kevés volt a pöttyös,
pirosból meg még semmi,
aztán meg felszedtem a földről
és elkezdtem enni.
Két dolgot értem el eddig.
Hiszek és szeretek.
Hiszem, hogy szeretni fontos és
szeretem, szeretem, hogy hiszek.