Márton Hanna – Cseppek

A csap szabályosan csepeg:
Csöpp, csöpp… Istenem
Csak hagyná már abba! …De nem
Csak folytatja.
Folytatja, mert tudja, hogy zavar,
Tudja, hogy engem már az egyenes is felkavar,
Hogy nekem már a néma is érthetetlen, mert hadar,
És tudja, biztosan tudja,
Hogy engem most senki sem akar.
Folytatja… nem is működik,
De lassan én úgy hallom, mint egy mű, 5-ig,
Hajnal 5-ig harcolt gyönyörű csöpögés.
Fárasztó, de egyszerű.
És még folytatja. Nem áll le.
Lassan szemem előtt egy bál, de
Olyan igazi mesés
Rajzolódik a cseppek hangjára,
Csodás esés.
És még folytatja…
Épp, mint te folytatod mindig,
Ha azt kérem fejezd be,
S te nem hagyod abba,
Bár nekem szólsz, hogy illik,
Bocs, de nem látok a fejedbe.
Szóval igen. Gonoszak, mint te.
Csak hergelnek, ahogy te tetted előtte.
De mit is beszélek itt?
Csak egy csap…
A kapcsolatunk nem túl meghitt,
Csak napi 2 agymosást kap.
Vagy fog ki emlékszik már…
És újabb cseppek jönnek, habár
Még az előzőktől is rosszabbak,
Kegyetlenebbek, tompábbak. És akarnak.
Engem akarnak, hogy rájöjjek,
Ők, az új cseppek, kik ölnek,
Már nem olyanok, mint te.
Ők én vagyok.