Lebegek űrön át,
Kidobott a világ,
Fagyos a sötétség,
Semmilét, mi vár.
A felhőtlen könnyedség
lassanként körbefon,
Embernek nem kellek,
A fajtám vágott pofon.
Idegen tárgyként
keringek éterben,
Utam nem hosszú,
mérhetnéd méterben.
Megkopott, lemorzsolt, eltörött
Üstöke vagyok e világnak,
De visszatérek majdan
S egy kora hajnalban
Darabokra törve
szántom fel a felszínt,
s mit a rossz király elvetett,
kitépem gyökerest,
bírához állítom,
bátran valljon színt.
Anyag a nihilben,
Törmelék-kötélben
Mocorog a pályán.
Bolyongok Föld körül,
mint parány kapszula,
S UFO-nak néznek,
Vár engem a puszta.
Maszlag vagyok: szürke kép,
Kővé váltam, ez vagyok: törmelék.
Hideg és kemény, egy világ terméke,
Metamorf koloncok mennek a hidegre.
Ne hagyj, ne engedj,
Megbírált s elűz.
Bár mit is mondhatnék,
Sírom e végtelen űr.
abc 